Vizsgaidőszak után egy frissítő masszázs

A középiskolából kirepülve alig vártam, hogy bekerüljek egy egyetemre, és új városban új emberekkel ismerkedhessek meg. Négy éve költöztem Budapestre, hogy megkezdhessem tanulmányaimat kommunikáció és média alapszakon. Nagyon szerettem az órákat és a csoporttársaimat is, de éreztem, hogy mással szeretnék foglalkozni. Amikor eljött az államvizsga időszaka, már biztos voltam abban, hogy az idegennyelvekkel szeretnék valamilyen formában foglalkozni, ezért jelentkeztem is egy szakfordítói továbbképzésre.

váll masszázs Budapest

Jelenleg az első félévem végén vagyok, és úgy érzem, megtaláltam a helyem, ebben szeretnék elhelyezkedni a későbbiekben. Viszont a vizsgaidőszak rendesen leszívta az összes erőm, és az utolsó írásbelimre is úgy mentem, hogy mindenem fájt már a sok üléstől, amit a rengeteg tanulásnak köszönhetek. A számokérések után mindig sokat beszélgetünk a vizsgaélményeinkről, és ekkor került szóba, hogy mennyit fáj sokunknak a háta vagy a vállai. Egyik csoporttársam mondta, hogy számára mindig bevált, ha elment egy masszázs szalonba a viszgaidőszak végén, ahol felfrissítheti magát. Meg is kérdeztem, hogy tud-e valaki váll masszázst Budapesten. Ő már több ilyen szalont is kipróbált, ezért csak annyit mondott, hogy az interneten keresgéljünk, és, hogy szerinte sokat tud segíteni.

Az interneten begépeltem a keresőbe, hogy váll masszázs Budapest, és magam is meglepődtem, de rengeteg masszázs szalon létezik a fővárosban. Mégis valamiért a karmathaimasszazs.hu oldala fogott meg. A honlapra belépve egy igényes főoldal fogadja a látogatókat. Mivel ez egy thai masszázs szalon honlapja, így az oldal hangulata is ehhez illeszkedik. Két helyszínen fogadja a vendégeket, amelyek könnyen megközelíthető helyen vannak Budapest belvárosában. Kínálatukban fellelhető tradícionális thai masszázs, talpmasszázs, hátmasszázs, fejmasszázs, nyakmasszázs, vállmasszázs és különböző olajos testmasszázsok. A honlapon számos képet találtam a szalonokról, ami első benyomásra nagyon meggyőző volt. Szép ez a meghatározó lila szín, igényes a berendezés, szimpatikusak a masszőrök.

Mivel online is lehet időpontot foglalni, ezért ezt ki is használtam és másnapra foglaltam is egy délutáni időpontot. Addig elintéztem egy-két dolgot itthon. Másnap kora délután még elmentem egy a szalonhoz közeli étterembe, majd elsétáltam a szalonba.

Élőben is olyan lenyűgöző, mint a képeken. Az ott dolgozók kedvesek voltak, a masszírozó hölgy pedig rendesen átdolgozta a vállaimat, amire már nagyon szükségem volt. Ami számomra érdekes volt (mivel nem jártam még ilyen helyen), hogy létezik olyan masszázs, amely alatt a vendég ruha nélkül van. Ezek általában az olajos masszázsok. A vállmasszázs azok közé tartozik, amit szárazon egy vékony pamut ruhában végeznek, így emiatt nem kellett aggódni, de diszkréten kezeltek minden felmerülő problémát.

Én nagyon jó élménnyel távoztam a szalonból, ahova biztos visszatérek még. Csoporttársammal ellentétben én nagyon szeretem, ha van egy bevált hely, ahova visszajárhatok. Ráadásul ez a hely már az első pillanatban meggyőzött. Ha szeretnétek ti is igénybe venni váll masszázst Budapesten, akkor ide kattintva még több információt tudhattok meg erről a masszázs típusról.