Két dolog mindig is nagyon érdekelt, a tanulás és a vállalkozás, és ez nincs másképp manapság sem. Az a fajta ember vagyok, aki mindig tele van új ötletekkel, új célokkal, és ezek általában tanulással, illetve vállalkozással kapcsolatosak.
Pár hónapja új célok kerültek fel a listámra, amiket már fejben össze is kapcsoltam egymással. Az egyik a thermoláda értékesítése, mint vállalkozói tevékenység, a másik pedig a szakfordítás. És hogy hogy jött ez a két ötlet, valamint hogyan kapcsoltam össze őket?
Karácsony közeledtével arra gondoltam, most nem csak a szeretteimet, de saját magamat is meglepem. Azért picit gondolkodnom kellett, hiszen mondhatni mindenem megvan, amire jelenleg szükségem lehet. Eszembe jutott, hogy nyáron sokat járunk a barátokkal strandra, horgászni, és ezeknél az alkalmaknál sokszor hiányzott már egy thermoláda, ami olyan sokszor jól jöhetett volna. Elkezdtem kutakodni az interneten, így találtam rá arra a thermoláda értékesítésével is foglalkozó oldalra (hunniakristaly.hu), amely már első látogatáskor is jó benyomást keltett az informatív leírásoknak és a képpel való illusztrálásoknak köszönhetően. Azon ötleteltem, a thermoládák értékesítése jó biznisz, ez a webshop pedig szuper beszerzési hely lehetne, ha már ott tartanánk, hogy működik a saját értékesítési vállalkozásom. Persze, ők inkább éttermi nagyellátó, és ilyesmikben utaznak.
Azt szokták mondani, ha olyanba vágsz bele, amit már sokan csinálnak rajtad kívül, akkor tegyél hozzá sajátosságot, egyediséget. Így találtam ki, hogy az én webáruházamat olyannak szeretném majd, ahol a magyar nyelvet át lehet váltani angolra. Bár rengeteg részletkérdés van még gondolatban is, de a fő cél, hogy vállalkozni és tanulni szeretnék, már megvan és a hunniakristaly.hu-ról nagyon sok ötletet merítettem.
Egyébként, amit még tudni illik rólam, hogy marketing szakon végeztem az egyetemen nemrég, és miután kipattant az ötlet a fejemből, hogy a vállalkozás elkezdése előtt szeretnék elmélyülni a szakfordítás rejtelmeiben és elvégezni az ehhez szükséges oktatást – hogy saját magam részére képes legyek a webáruház angol nyelvű menedzselésére is, ugyanis egy-egy termék (adott esetben a thermoláda) leírásánál is fontos a szakszerűség. Az meg, hogy egy szakszavakkal ellátott szöveget mennyire precízen kell lefordítani egyik nyelvről a másikra, nem is kérdés és szintén látható a Hunnia webshopban, milyen fontosak a szakszerű leírások is.
Az a véleményem, hogy érdemes írni erről az említett weboldalról, amire rátaláltam, mert másnak is hasznos lehet… Szóval a Hunnia Kristály Kft. értékesít thermoládákat is, abszolút elégséges kínálattal. A honlap ismerteti a thermoládák jellemzőit, miszerint ezek hőszigetelése kiváló, óránként mindösszesen 2°C fok, a hőveszteségük. Hideg és meleg étel, ital szállítására is alkalmasak. Az én véleményem szerint ezen a webáruházon minden nagyon informatív, még azt is láthatjuk, hogy egy adott termékből hány darab van raktáron. Nem csak a kosárba tudunk helyezni terméket, hanem kívánságlistára is, ami szerintem azért lehet jó, mert egy végleges rendelés leadása előtt alaposan át tudjuk nézni.
És hogy milyen pozitívumok miatt tudnék még érvelni emellett a cég mellett? Maga a honlap egyéb szempontok szerint is nagyon jól kidolgozott, sok olyan funkcióval rendelkezik, ami megkönnyíti a vásárlást – például kiegészítő termékeket kínál egy már kiválasztott terméknél -, látható, hogy egy termék megvásárlásával hány hűségpont szerezhető (ami a regisztrált vevők számára szuper lehetőség), és felkínál kapcsolódó termékeket még. És talán a legmeghatározóbb, hogy olvashatunk vásárlói véleményeket. A thermoládák között böngészve is be tudjuk állítani azt, hogy mi szerint történjen a rendezés: ár szerint növekvő, ár szerint csökkenő, legtöbbet vásárolt. Én tettem egy próbát úgy, hogy beállítottam, a rendezés a legtöbbet vásárolt alapján történjen, mert azt gondolom így könnyen kideríthető, melyik a legnépszerűbb termék. Az egyik árunál találkoztam a ,,bizonytalan, kérjük érdeklődjön” felirattal, tehát azt is körbejártam, hogy el lehet érni őket telefonon, email-en keresztül, de van Facebook és Instagram oldaluk is.
Lecsekkoltam, milyen lenne egy éles vásárlás, és ekkor figyeltem fel rá, hogy még ajándékot is tudtam volna kiválasztani a rendelésem mellé. Fontos információ, hogy a szállítási költség is baráti! A szállítási módnál van Packeta, házhoz szállítás, Express One csomagpont, viszont személyesen is át lehet venni, Budapesten és Debrecenben. Az mindig bizalomra ad okot, ha valamit át lehet venni személyesen is. Fizetni pedig lehetséges utánvéttel, bankkártyával, vagy előreutalással.
Őszintén szólva, én nem szívesen rendelek olyan oldalról, ahol csak előreutalással, vagy bankkártyával lehet fizetni, és nincs lehetőség az utánvétre, úgyhogy nálam ez is egy plusz pont. Minden szempontból megfelelőnek tartom ezt a webáruházat, egy felmerülő kérdés sem maradt a böngészés során, úgyhogy ha oda kerül a sor, a thermoláda vásárlásnál mindenképpen őket szeretném igénybe venni.