Néhány éve eldöntöttem, hogy mivel akarok foglalkozni, és nagyon céltudatosan bele is álltam ebbe a szakmába, és végig kitartottam mellette, még a néha kissé unalmas tanulmányaim ellenére, vagy mások véleménye ellenére is. Saját fordítóirodát akartam nyitni, és tolmácsokat alkalmazni, több nyelven. Hihetetlen, hogy sikerült, de igaz! Három hete megnyílt a fordítóirodám egy bérelt, felújított üzletben.
De alig telt el ez a három hét, egyből jött is a probléma. Persze, gond mindig van, de ez nem olyan volt, amit a CEO old meg. Más megoldást kellett találnom, ugyanis egyik reggel jégverembe léptem be az irodába. Bekrepált a fűtés. Gázszerelés kell, azonnal! Szerencsére ismertem egy céget, akik a lakásomban is dolgoztak már, szóval azonnal hívtam is őket!
Ez a cég a vizgazfutesszerelo24.hu, akik egészen különleges szolgáltatásokat kínálnak, máris mondom, hogy miket!
Ahogy a nevükből egész logikusan le is jön, víz, gáz, fűtésrendszer szereléssel, és duguláselhárítással foglalkoznak. De nem alapszinten ám! Ha már a cég nevéről beszélünk, benne van a “24” is, ami szintén nem véletlen. Az egy dolog, hogy profin végzik a munkájukat, ezt non-stop teszik! Szó szerint hajnalban is telefonálhatsz, és mennek is intézkedni. Ráadásul nagyon gyorsan! Budapesten és Pest megyében akár egy órán belüli kiszállást ígérnek.
Ismerős, amikor hívsz egy szakembert, és csak napokkal később ér rá? Ki engedheti ezt meg magának? Főleg egy olyan cég, mint az enyém, ahová ügyfelek térnek be nap, mint nap. Hát persze, hogy egyik sem. Na ezért van az, hogy ők egy órán belül érkeznek is! És nem azért tehetik ezt meg, mert összecsapják a munkát! Amit csinálnak, az gázszerelés magas szinten! Sőt, a gázszerelés művészete! Ugyanis alaposan dolgoznak, ezt biztosítja a 30 éves tapasztalat is, ami mögöttük van! Szó szerint mindenhez is értenek!
Talán azt gondolod, hogy a gázszerelés egyszerű szakma, de nagyon nem az! Arról nem is beszélve, hogy nem kis felelősség. Akármilyen gázkészülékről van szó a legrégebbitől a legmodernebbig, akár manuális, akár számítógépes vezérlésű, ők segítenek Neked!
Pontosan erre volt most nekem is szükségem! Egy olyan szakira, aki azonnal megjavítja az ultramodern gázkészülékem az irodában. A felújításkor a legjobb és legújabb lett beszerelve, nem tudom mi történhetett, de azt hiszem nem is jöttem volna rá, mivel elég sötét vagyok az ilyen dolgokhoz.
A lényeg, hogy hívtam a céget, és nagyon rövid időn belül érkezett a gázszerelés. Más szóval a felmentősereg, aki megmentette a napomat az irodában. Hihetetlen, hogy bármikor hívom őket, ilyen gyorsak és profik. Ahogyan az is hihetetlen, hogy hány településen dolgoznak. Érdemes megnézni a honlapon, nem számoltam össze, de egy jó fél oldalon vannak felsorolva.
Az én problémám az irodában gyorsan orvosolható volt, de biztos, ami biztos nem kapkodták el, tényleg alapos munkát végeztek. Prémium szolgáltatás a javából. Ki is írtam az irodában a számukat, bármikor szükség lehet rájuk, jobb, ha mindenki látja a számukat. Kicsit olyan ez, mint a 112, mindenkinek ismerni kéne ezt a számot, hiszen sürgősségi segítségnyújtás.
Egyébként árban sem kell horrorisztikus összegekre gondolni, bár nyilván minden ügy más és más, tehát az árlistájukról nem tudok nyilatkozni, de én egyszer sem hagytam még náluk a vagyonom felét. Sőt, ha van munkavégzés, még kiszállási díjat sem számolnak fel, ami egyébként kifejezetten ritka a gázszerelés szakmájában, legalábbis ezen minden ismerősöm meglepődött, amikor meséltem nekik a szitut.
Nagyon hálás vagyok a cégnek, hogy már másodjára is bizonyították, hogy bízhatok bennük, és bármikor számíthatok a szakszerű, precíz, de mégis gyors segítségükre, akár hajnalok hajnalán is!