Én szerencsésnek mondhatom magam, mert azzal foglalkozom, amivel mindig is szerettem volna. A szüleim nagyon büszkék rám, hogy sikerült elérnem azt, amit mindig is akartam. Tőlük tanultam egész életemben, mit is jelent a kitartás és, hogy ha valamit el akarok érni, akkor minden erőmmel azon kell lennem, hogy elérjem a célom, hiszen semmi nem pottyan csak úgy az ölünkbe. Na, jó. Van ilyen, de arról inkább nem beszélnék, mivel én azt rossz nevelési módnak tartom, amikor mindent megvesznek a szülők a gyerekeknek és a gyereknek pedig semmi más dolga nincsen, csak kinyitni a száját.
Az én álmom az volt, hogy egyszer szakfordító legyek. Mindent meg is tettem érte, nagyon jól tanultam egész életemben, megtanultam három nyelven, most még mindig azon vagyok, hogy ezt a számot növeljem. Nagyon jó eredményekkel leérettségiztem, felvettek az egyetemre, ahol fordítónak tanultam. Sikeresen két diplomát is szereztem, és most egy fordító irodánál dolgozom, és ha minden jól megy, akkor ismét előléptetnek.
Megbecsülik a munkámat és ez nagyon jó érzéssel tölt el. Rengeteg helyen dolgoztam már tinédzser koromban, és tudom, hogy milyen az, amikor kevés pénzért szinte a lelket is kidolgoztatják belőled. De muszáj volt dolgoznom. Vidékről költöztem fel a fővárosba, és fizetnem kellett már akkor is az albérletet, ami nem kis összeg volt. Amikor már éreztem, hogy nem bírom tovább, akkor munkahelyet váltottam, nem akartam tönkretenni magamat, mert az a tanulás rovására ment volna.
Emlékszem rá, amikor volt egy félévem, amit nagyon nehezen viseltem. Vizsgaidőszakban, abban a félévben volt a legtöbb vizsgám. Ráadásul új albérletbe kellett költöznöm, mert a hölgy, akié a lakás volt, úgy gondolta, hogy szó nélkül eladja a lakást, és még csak nem is szólt róla nekem időben. Nehéz időszak volt, de megoldottuk a gondokat. Ettől erősödik az ember. Nem szabad feladni, mert akkor csak még rosszabb lesz és akkor még több rossz jön az ember életébe. Meg kell mutatni, hogy igenis talpra tudunk állni és nem hagyjuk, hogy bárki is tönkretegyen minket. Így voltam vele én is, hiszen mint mondtam, megtanultam a szüleimtől, mi is az a kitartás.
Ebben az időszakban nagyon sokat kellett tanulnom a vizsgáimra, így kevesebbet is tudtam sajnos dolgozni. Akkor pedig a szüleim segítettek ki. Nem voltunk rossz helyzetben soha, csupán én már nagyon korán meg akartam tanulni a saját lábamon állni és ez sikerült is, kivéve akkor, mivel akkor a szüleimnek kellett fizetnie az albérletem felét. Mivel soha nem voltam rossz gyerek, aki minden mással törődött volna, csak azzal nem, amivel kellett volna, így a szüleim természetesen szájhúzás nélkül segítettek, hiszen mindig is mondták, hogy megérdemlem a segítséget és nem szégyen, ha a szüleidtől kéred azt.
Így hát akkor még jobban azzal töltöttem minden időmet, hogy tanuljak. Milyen gáz lett volna már, ha a szüleim fizetik az albérletem, hogy tanulhassak és még így is megbukok, hogy más dolgom sem volt. Úgyhogy teljes erőbedobással a tanulásra koncentráltam akkor és szerencsére nagyon jó eredménnyel végeztem. Egyszer azonban nagyon beteg voltam, alig álltam a lábamon. Lázas voltam, sokat köhögtem, fájt a torkom. Elmentem orvoshoz, mert nem akartam hetekig beteg lenni, hogy megnehezítsem a saját életem. Az orvos felírt rengeteg gyógyszert, a tantum verde spray volt az, ami a leghamarabb helyre hozta a torkomat. Előtte még nem hallottam róla, de elég hamar kiderült, hogy nekem hat ez a gyógyszer. Nem is drága, nincs is olyan rossz íze, és még gyorsan is hat, szóval azóta megjegyeztem a nevét és tudom, ha bármikor ismét fájna a torkom, akkor tantum verde spray kell, de rögtön.
A következő vizsgámig volt két napom, mielőtt az orvoshoz mentem, így a vizsgáig nem sikerült teljesen meggyógyulnom. Fájt még azért a torkom, de annyira vészes nem volt. Ez egy szóbeli volt, úgyhogy kicsit aggódtam is, hogy a torokfájás el fogja vonni a figyelmem. A diákok bementek, kijöttek, bementek, kijöttek a teremből és volt olyan, aki sírva jött ki, mert megbukott. Teljesen begörcsöltem, hogy engem is meg fog buktatni, ami amúgy nem gond, mert lehet menni pótvizsgázni, csak hát nem szerettem volna, hogy még egyszer meg kelljen tanulnom ennyi mindent elejétől a végéig. Úgyhogy gondoltam bedobom a „nagyon beteg vagyok” szöveget, hátha esetleg ez, segíteni fog, amikor elakadok idegességemben. Mire bementem, már teljesen lesápadtam, annyira rá voltam görcsölve a vizsgára, úgyhogy éreztem, hogy a sok idegességtől mindent elfelejtettem. Ahogy beléptem a terembe, a táskám fennakadt az egyik széken és minden kiesett belőle. Tele volt a táskám gyógyszerrel, tekintettel arra, hogy beteg voltam. A tanár rám nézett kétségbeesett arccal. Megkérdezte, hogy mi a gond, mert nem nézek ki valami jól. Elmondtam, hogy nagyon beteg vagyok, ezért van nálam ennyi gyógyszer, de nem fertőző természetesen, szóval senkinek nem ártok. Közölte, hogy de igenis ártok, még pedig magamnak, és ilyen betegen otthon kellene feküdnöm az ágyban, hogy mihamarabb meggyógyuljak. Mondta, hogy tudja, hogy mindig jártam órákra, nem is szeretne most kínozni, és beírta nekem az ötöst.
Teljesen megkönnyebbültem, ez volt, vagyis ez lett volna a legnehezebb vizsgám, de így ebből lett a legkönnyebb vizsga. Nem volt lelkiismeret furdalásom, mert én tényleg bejártam az órára és tényleg tanultam a vizsgára. Hazamentem és lepihentem, hogy minél hamarabb meggyógyuljak, és tanulhassak a következő vizsgámra. A tantum verde spray az asztalomon volt, így amikor megfájdult a torkom megint, akkor használni tudtam anélkül, hogy kikeltem volna az ágyból.