Szakfordítókén dolgozom már néhány éve, és sosem gondoltam, hogy ennyire fogom szeretni egyszer a munkámat. Világ életemben nagyon érdeklődtem az idegen nyelvek iránt. Azt hiszem, ebben anyukámnak is nagy szerepe volt, ugyanis angoltanár révén azt szerette volna, ha már korán megismerkedek ezzel a nyelvvel. Ezért a kedvenc meséimet angolul néztem és beszélni is sokat beszélt hozzám ezen a nyelven. Éppen ezért számomra magától értetődő volt az, hogy több idegen nyelvet kell ismernem ahhoz, hogy a későbbiekben boldogulni tudjak az életben. A nyelvek iráni szeretetem következtében mára négy nyelvet beszélek folyékonyan, és még szeretnék néhányat megtanulni.
Emiatt nem kellett sokat törnöm a fejem azon, hogy milyen területen helyezkedjek el. Rövid munkakeresés után egy állami céghez felvettek szakfordítónak, és azonnal éreztem, hogy megtaláltam a pályámat. Szerencsére a munkakörnyezet is nagyon jó volt, és tökéletesen kijöttem a kollégáimmal is. Összességében minden ideálisnak tűnt.
Ez egészen addig így is volt, amíg ki nem derült egy kisebb munkahelyi botrány keretein belül, hogy az egyik munkatársunk alkoholproblémákkal küzd. Nagyon sajnáltam, hisz nem tudhatja senki, mi áll ennek a hátterében, és a társadalom nagyon elítélő tud lenni a hasonló problémákkal küzdő emberekkel. Azt hallottam, hogy bevonult egy 28 napos rehabilitációs programra, hogy segítsenek a problémáin. Úgy döntöttem, kicsit utánanézek ennek a központnak.
Ez egy magán rehabilitációs intézet, ahol a kollégámhoz hasonló gondokkal küzdő embereknek ajánlanak segítséget. Egy olyan eldugott helyen található meg a program, ahol nem kell attól félnie a betegeknek, hogy a diszkréció vagy az anonimitás sérülne. Az itt tartózkodás alatt lehetőség van arra, hogy hosszú sétákat tegyenek a Balaton környékén, illetve a sportról sem kell senkinek lemondania, ha arra vágyik. Az ellátás teljes, svédasztalos reggeli várja a pácienseket minden nap, az ebédet és a vacsorát illetően pedig étlapról lehet választani főtt ételt minden napra.
Ami szerintem óriási pozitívum, az az, hogy a 28 napos időszak alatt a családtagok hétvégente meglátogathatják a gyógyulófélben lévő beteget, és ez által is támogatják őt. Különböző előadásokon vehetnek részt az alkoholizmus témájával kapcsolatban.
Az egész program hitelességét az adja, hogy az addiktológiai szakemberek mellett olyan személyek segítik a páciensek mindennapjait, akik maguk is gyógyult alkoholisták. Ezzel azt éreztetik, hogy nem csak a levegőbe beszélnek, hanem ők tudják, mivel jár ez az egész, és mi mindent élnek meg a program résztvevői. Ez az úgynevezett Minnesota – modell, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban már huzamosabb ideje sikeresen alkalmaznak. Magyarországra a rendszerváltás után érkezett meg, és hamar kiderült, hogy ez az egyik legsikeresebb modell az alkoholizmus kezelésének tekintetében. Én személy szerint alkoholizmussal még nem találkoztam testközelből, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon kiegyensúlyozott családi életet élek. Ezzel szemben, akik végső elkeseredésükben úgy érezték, hogy nincs más megoldás, mint a pohár fenekére nézni, számukra nagyon jó, hogy létezik ez a lehetőség. Mert az alkoholizmus bizony egy súlyos betegség. Érdemes megnézni a statisztikákat, hogy hazánkban ez az arány mekkora, megdöbbentőek a számok. Mindig járjunk nyitott szemmel, és vegyük észre, ha valakinek segítségre van szüksége!