Motoros csizma a fordító irodában

Volt egy kolléganőm, aki élt-halt a motoros pasikért. Ciki, vagy sem, de fogalmam sincs, hogy tényleg a pasikat kedvelte, vagy csak annyira motor fétise volt, hogy ez még a pasizási szokásaira is kiterjedt. Nem is feltétlenül kell nekem erre a kérdésre megtalálni a választ, de azért elmesélek nektek egy vicces sztorit ezzel kapcsolatban.

Tehát ez a kolléganőm egy harmincas évei vége felé közeledő, de elég jó bőrben lévő, kétgyermekes családanya volt. Még valószínűleg mindig az, csak már nem láttam legalább 4 éve. Nem csak a megjelenése, de a stílusa is eléggé magával ragadó tudott lenni, imádott szerepelni, de nem olyan tolakodóan, csak ha egyszer kieresztette a hangját, akkor azért általában odafigyeltek rá az emberek. Egy gyönyörű hétfő reggelen megkért, hogy amilyen gyorsan csak lehet, szerezzek neki a közelben egy fordító irodát, mert csehül jött át a brief az ügyféltől és most azonnal szüksége lenne az instrukciókra. Szerencsére az irodaházon belül is tudtam egy fordító irodáról, és megragadva az alkalmat, egyből útra keltem, és a fordítandó anyagot egy pendriveon magammal vittem, ki tudja, hol botlok bele a leggyorsabb megoldásba.

Becsörtettem a fordítóirodába és örömmel konstatáltam, hogy nincs sor a recepción, ezért megkérdeztem hát gyorsan a kishölgyet, hogy hol találom a cseh nyelven munkálkodó kollégát és hogy beszélhetnék-e vele rögvest. Egyből odavezetett egy magas, kicsit kócos, nálam körülbelül egy tízessel idősebb pasihoz, akinek olyan álmos tekintete volt, hogy kedvem lett volna megkínálni egy kávéval. Megbeszéltem vele a részleteket, megegyeztünk az összegben illetve minden apróságot letisztáztunk, majd visszarohantam az irodába tovább intézni a bokros teendőimet.

A kolléganőm addigra már olyan türelmetlen volt, hogy kétszer is hívott a mobilomon, amit persze az irodában hagytam, így nem tudtam megnyugtatni a felől, hogy minden rendben lesz. Ahogy visszaértem, ő úgy gondolta, hogy akkor az lesz a helyes megoldás, hogy ha odaül a fordító nyakára és addig piszkálja, amíg nem sikerül megugrani ezt a hatalmas feladatot. Nagyjából két óra elteltével tért vissza hozzánk de olyan széles mosollyal az arán, hogy el nem tudom képzelni, hogy mi történhetett ott. Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy az eddig elenyésző számban beérkező cseh nyelvű anyagok mindennaposak lettek, így a nőci napi rendszerességgel fél órákra, órákra átment a fordító irodába, sőt jó párszor láttam őket együtt cigizni is. Egy ilyen alkalommal vettem szemügyre alaposabban a srácot. Alkatra átlagos, az arca ugyan helyes, de semmi kiemelkedő nincs rajta, viszont jött a hatalmas felismerés: a lábán bizony motoros csizma van és magától kopott farmernadrág. Egyből felismertem a szerelem tárgyát. Kicsit még kuncogtunk is a kollégákkal, de nem bántóan, csak kedvesen, mint ahogyan szoktunk.

Az egyik komisz kolléga azonban az irodai átlagnál is gyerekesebb volt, és meggyőzött, hogy lessük meg, hogy vajon tartozik e a motoros csizmához motor is. Először húztam a számat, mert azt hittem, én ilyenekhez már öreg vagyok, de aztán rájöttem, hogy ennyi hülyeség belefér a mindennapokba, szóval betankoltam édességből és beülünk az ablakba bámészkodni, hogy vajon mikor megy haza a kis csizmás kandúrunk. Hát annyit már rég túlóráztam, mint aznap délután, mert vagy 8 óra volt, mire kiszédült az irodaház ajtaján, és még csak véletlenül sem kanyarodott a parkolók felé. A kollégám gyorsan utánaszaladt, hátha csak máshol parkol, vagy ilyesmi, de mondta, hogy mire utolérte volna, addigra felszállt a villamosra, úgyhogy itt is bizony csak a csizmára tellett. Egész másnap olyanok voltunk, mint az idegesítőbb fajta gyerekek, csak vinnyogtunk ha ez eszünkbe jutott, és azon agyaltunk, hogy vajon a kolléganőnk tudja-e, hogy kicsit sárgább, nagyobb és több kerekű az a motor, amivel az új szerelme jár dolgozni.